Elefánt koncert, vendég egy5egy
2024. 04. 26. 19:00
»
Pinkers + Küszöb
2024. 05. 17. 19:00
»
« vissza

Európa Kiadó koncert

@ 2015. november. 06. 21:00

  Infó
  

Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők során
újra és újra úgy tudott megújulni , hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. Egyéni stílusukat és működésük független szellemiségét fennállásuk óta következetesen megőrizve írják és adják elő dalaikat, amelyek közül ma már sok klasszikusnak számít . Bár az Európa Kiadónak 
1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét - ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz – az együttes időnként "hibernálva volt", most azonban nagyon is élő, olyannyira, hogy új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd a fellépésen.
A több mint 2 évtizeden át New Yorkban élő, és néhány éve hazaköltözött Menyhárt Jenő hosszú szünet után kezdett el újra magyar nyelvű dalokat írni, 2013-ban pedig megjelent az Annak is kell című albumuk, és mára ezeket a számokat éppúgy kívülről fújja a többgenerációs közönség, mint a klasszikus Küldj egy jelet! vagy a Romolj meg címűt. Sok más zenekarral ellentétben az Európa Kiadó hosszú működése során nem vált a "saját tribute" zenekarává, és ez nem csupán az újabb számaiknak köszönhető, hanem annak a sajátos, filozofikus hangulatnak és életérzésnek, amely a nyolcvanas évektől kezdve máig a pop-rock zene és a költészet keresztmetszetébe helyezi a ma is rendkívüli aktualitással bíró dalokat. Napjainkban újabb és újabb zenészek nyúlnak az - azóta egyetemi tananyaggá is vált - Európa Kiadó számaihoz.

A nyolcvanas-kilencvenes években írt dalok a zenekarral együtt felnőtt korosztálynak sem csupán a nosztalgia életérzését közvetítik és a koncertek közönségét elnézve, a fiatalok közül is sokan felfedezték maguknak a zenekart. Az Európa Kiadó zenéjét ismerők kortól függetlenül biztosak lehetnek abban, hogy ismét húsbavágóan és elemi erővel csendül majd fel : „A jövő itt van, kezdjük újra...”

Jegyek a www.tixa.hu -n és Gödöllőn a Kódex internet kávézó és jegyirodában Petőfi tér 14.

Ára: 2000Ft a koncert napján: 2500Ft!

A koncertek létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Cseh Tamás Program támogatta www.nka.hu, www.csehtamasprogram.hu


https://www.facebook.com/events/188841938115188/